Hírek és aktualitások

Tizedik alkalommal Superbrands-díjas a Prímagáz

Archiv: 2014-06-26

A Superbrands Magyarország Szakértő Bizottsága idén nyáron is odaítélte az elismerést az ország legnagyobb PB-gázszolgáltatójának. Cégünk folyamatosan helytáll a legjobb márkák versenyében. A Businness Superbrands díjat is alapítása óta – immár hetedszer – nekünk ítélték.

A gázszolgáltatók között egyedüliként büszkélkedhetünk azzal, hogy a Prímagáz a Superbrands program elindulása óta minden évben a díjazott márkák közé tartozik. A Superbrands díjat idén 22 tagú, független szakemberekből álló bizottság ítélte oda. A bírálók között egyetemi oktatók, marketing és PR-szakértők, a szaksajtó képviselői kaptak helyet.

Az idén hétéves Business Superbrands-ről pedig 14 fős szakértői bizottság döntött. A díjat odaítélő grémium az ágazat elismert szakembereiből áll. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, sem javasolni, sem jelentkezni nem lehet. A Prímagáz a Business Superbrands díjat is alapítása óta minden évben elnyerte.

SuperbrandsA Nemzetközi Superbrands programot tizenkilenc évvel ezelőtt indították útjára Nagy-Britanniában. A cél a kiemelkedő márkák reflektorfénybe állítása, valamint követendő példák felmutatása volt. Ma már 5 földrész közel 90 országában jelent különleges minősítést a Superbrands cím. Az idén hétéves Business Superbrands program pedig az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban közvetlenül a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban.

Prímaenergia termékek

Ismerje meg legnépszerűbb termékeinket!

Háztartási, ipari, turista és motorikus gázpalackok lakossági fogyasztóknak, vendéglátóknak, mezőgazdasági és ipari cégeknek

Részletek

Kosár tartalma

Az Ön kosara jelenleg üres!

Kosár tartalma

Az Ön kosara jelenleg üres!

Vevőszolgálat

Kérdése van? Hívja vevő-szolgálatunk zöld telefonszámát:

+36 80 45 50 50

Várjuk hívását: H-Cs: 7:00-17:00, P: 7:00-15:00