Hírek és aktualitások

Látványos véget ért Príma Disznótor játékunk

A hagyományőrző falusi népszokások közül mindig is a disznóölés volt az egyik legtöbb embert megmozgató közösségi esemény, most sem volt ez másként. Berki Ilona Agyagosszergényből nemcsak egy mangalicával, hanem egy Nagy Feró koncerttel is gazdagabb lett. Kránicz Zoltán együtt énekelhetett Tóth Verával, majd közösen, sokadmagukkal feldolgozhattak egy magyar nagyfehéret is, míg a disznótoros mulatságon Bugyik András és Majka kollektívája birkózott meg egy mázsással.

Nem árulunk el titkot, hogy a sztárok nemcsak előadóként vettek részt az összejöveteleken, de az összesereglett barátok és rokonok között ők is helyt álltak a munkában: töltötték a kolbászt, darabolták a szalonnát. A sok-sok évtizedes hagyományokkal rendelkező disznóvágás előtt pedig a szokásoknak megfelelően pálinka formájában áldomást ittak.

Az eseményekről fényképes és videós beszámolók is készültek, amelyeket Facebook-oldalunkon megnézhettek.

Nagyon örülünk, hogy a nyerteseknek sikerült egy-egy felejthetetlen napot szerezni és bízunk benne, hogy következő nyereményjátékunkon is legalább ennyien tartanak majd velünk!


Prímaenergia termékek

Ismerje meg legnépszerűbb termékeinket!

Háztartási, ipari, turista és motorikus gázpalackok lakossági fogyasztóknak, vendéglátóknak, mezőgazdasági és ipari cégeknek

Részletek

Kosár tartalma

Az Ön kosara jelenleg üres!

Kosár tartalma

Az Ön kosara jelenleg üres!

Vevőszolgálat

Kérdése van? Hívja vevő-szolgálatunk zöld telefonszámát:

+36 80 45 50 50

Várjuk hívását: H-Cs: 7:00-17:00, P: 7:00-15:00